Egy különleges napra

Sokat agyaltam, mit adjak neked
Hogy e különleges napon méltón köszöntselek
Kerestem a neten, jártam a boltokat
Hogy olyan dolgot találjak, ami te vagy
Nem találtam semmit, ami neked méltó
Következtetés:
A világon nincs hozzád hasonló.

A probléma még fennállt: mit adjak neked?
Hát persze már tudom: ostikás kecskerímeket.
Nem vers ez, nem nóta, szimpla bohóckodás
De szeretetből épül, tán ez számít, nem más:

Kívánok neked boldogabb éveket
Szeretetben gazdag, tevékeny életet
Barátokat, akik mindig melletted állnak
Helyet szívedben az örök nyárnak
Zubogjon az Ihlet az agyad mélyéből
Csókoljon ki a Múzsa a lelki télből
Bú, betegség, balsors messzire kerüljön el
Vésd jól a buksidba:
A huszonnéggyel semmit nem vesztettél el!

Kiabálnék, hallja meg a világ

Sziasztok!
A márciussal együtt megérkeztem én is, hogy kinyilvánítsam a nyilvánvalót: TAVASZ VAN!
Ami azt illeti, nálam már hetek óta. Minden sejtem bizsereg, a természettel együtt mintha én is új életre kelnék. Érzem, ahogy gyűlik bennem az energia, már-már robbanással fenyegetve. A reggeli kávélöketet szinte csak a megszokás miatt nyomom be, és persze azért, mert finom.
Talán nem is tudom szavakkal visdzaadni ezt az érzést de talán nem is kell, mert azok a szerencsétlenek, akik a közelembe kerülnek, lassacskán elkapják tőlem a vírust. Főleg azért érdekes számomra ez az érzés, mert ilyen tartós. Pezsgek az életkedvtől, semmi nem tud hosszabb időre elszomorítani, a tavasz szelleme minden bosszúságot kiszorít belőlem. Mintha tele lennék ragyogó sárga, melengető fénnyel, olyan sokkal, ami már el sem fér bennem, és sugárzom magamból, hátha átadhatom a körülöttem lévőknek, de még mindig marad annyi, hogy körbevegyen, aranyszínű burkot alkotva, ami felemészt vagy eltaszít mindent, ami negatív, és kitart akkor is, ha nem süt a nap.
Igen, érnek bosszúságok itthon, a munkahelyen. Igen, érnek betegségek, bonyodalmak. De a vastag szövetkabát helyett a héten elég volt a bőrdzseki. Jönnek haza a gólyák, fecskék, darvak. Ha süt a nap, már érzem, hogy nő az ereje, és olyankor ragyog a világ, vakít a fény, és ébred a természet.
Semmi, semmi nem tudja most kikezdeni ezt az erőt, amit érzek. Bárhogy próbálom, nem tudom szavakba önteni. Csak beszélni tudok róla, leírni nem. Bele akarok burkolni mindenkit, mint egy meleg takaróba, átadni ezt a pezsgést, ezt a csodás életörömöt. Hogy érezhessék, érezhessétek ti is.
Tavasz van, a megújulás, az ébredés, a remény időszaka. A kör újraindul. Ébredjetek fel ti is, mosson át a tavasz! Érezzétek, hogy bármire képesek vagytok!
Várom az ibolyákat, a kihívást, az újat. És szeretek mindenkit. :D

Legyetek jók!
Ostika