Ismét elrepült a fejünk felett egy év. Száz meg száz borzasztóan fontos dolog történt idén is a világgazdaságban, a politikában, közéletben. Válság, háborúk, szövetségek, sztrájkok, természeti katasztrófák, világvége. Meghalt a magyar Elvis, és állítólag Jean Reno, megszámlálhatatlan afrikai árva, mert nem küldtük tovább a szerencsehozó körleveleket. Bűntények, gyermekgyilkosságok, törvénymódosítások, amik felháborították a lakosságot. Új megasztár, a Voice, eltávozott Magdi anyus, Orbán leoltotta Hajdú Petyát a Frizbiben. Végiggondolni se merem, annyi szörnyűségnek voltunk tanúi idén (is). Úgyhogy hagyjuk a világot.
Ilyenkor, az év végén szeretem végiggondolni, mi történt az elmúlt tizenkét hónapban VELEM. Mi volt jó, mi nem. Min szeretnék változtatni jövőre, és mit ugyanúgy hagyni. Ebben mindig segítségemre van az aktuális határidőnaplöm. Ajánlom nektek is, akinek nincs esze, legyen notesze. Jómagam az A5 méretűeket részesítem előnyben, mert ezekbe aztán tényleg minden hülyeséget bele tudok írni. Az ideiben (a 2012-esben) pölö van egy pöpec Budapest-térkép gyárilag (jól jön itt Békés megyében), egyoldalas éves naptár, amit többek között simán lehet menstruációs naptárnak használni (bocsi fiúk), és még egy 'Havi előjegyzések' naptár, amiben minden naphoz beírhatsz valamit a mellette lévő négycentis helyre. Aztán jön a Napló, minden nap egy egész oldal, ez jól jön az olyan szófosásban szenvedő emberkéknek, mint én. A végén telefonregiszter (belefér vagy kétezer név, jól mutat benne az a kemény 97 telefonszám) és még néhány jegyzetlap.
Akkor most röviden összegezzük életem sorsfordító eseményeit 2012-ben, halál izgalmas lesz! 
Január:
- sikeres angol írásbeli nyelvvizsga
- elkezdődött a kéthónapos külsős gyakszim
- rájöttem, mennyire rühellem a papírmunkát, a hivatali ügyeket, és azokat, akik alkalmatlanok arra, hogy a munkakörükhöz kapcsolódó papírokat ne hányják el, különösen, ha azok az én papírjaim
Február:
- gyakszi, szakdogaírás
- ahhoz is fáradt voltam egész hónapban, hogy aludjak, nem hogy bulizni nenjek vagy ilyesmi
Március:
- tesis gyakszi felső tagozaton (bakker, ezt meg tudtam csinálni, én, a kétballáb-kétbalkéz- 40 kiló vasággyal, úgyhogy MINDENRE KÉPES VAGYOK)
- atomzsír rockbuli, megismerhettem Nyikitát és kétnapos szülinapot ültünk (nem az enyémet)
- torokgyuszi a túl sok fagyitól ("tavasz van, nem lesz tőle bajunk" ahhaa persze)
- kézhez kaptam az értékelést a külső gyaksziról, mi szerint überelhetetlenül király vagyok és 100%-ig alkalmas a pályára
- maratoni takarítást rendeztem minden másnap, csak hogy ne kelljen a szakdolimmal foglalkozni
Április:
- tavaszi szünet, ami alatt be kellett hoznom a lemaradást szakdoli-téren ( melyik hülye találta ki a "halaszd holnapra" baromságot?)
- a zárótanításom értékelése szerint alkalmatlan vagyok a pályára (na jó, kinek az ötlete volt, hogy a 60 szuperül letartott órám helyett azt az egyetlen, ismeretlen gyerekeknek tartott fos énekórát osztályozza az egyetlen oktató, aki a kezdetek óta fúj rám egy apró beszólás miatt, amire nem is emlékszem?)
- szakdolgozatom megkapta végre gyönyörű bőrkötését, nyomban leadtam, hogy ne is lássam többet
- beneveztek egy versenyre, amin egy indulóból második lettem (a nyelvészet nem egy népszerű tudomány)
- lazítás gyanánt három napos ivászat váltott társasággal, egyúttal a huszonharmadik szülinapom is letudtam
Május:
- készülődés az államvizsgára (magyarul lásd február), némi sárdobálás és egymás anyukájának emlegetése a csoporton belül
- pár vizsga és egy tesi szigorlat államvizsga előtt, hogy örüljünk
- még több anyázás
- sikeresen megvédtem a szakdoli ötösömet annál a tanárnál, akit épeszű ember nem választ konzulensnek (sose voltam normális)
Június:
- még több anyázás
- ötös államvizsga, fuck yeah!
- ballagás: ennyit még nem vedeltem úgy, hogy utána józanul keveredjek haza reggel
- szerelmes lettem, aztán rájöttem, hogy mégsem
Július:
- nyári tábor, emlékezetes záró előadásunk a gyerekekkel ( a We will rock you-ra írva):
Csigabiga csigabiga gyere ki
Ég a házad ideki
Kapsz tejet és vajat
Holnapra is marad
Csigabiga csigabiga meglátod
Ha nem jössz ki, megbánod
Meglásd, hogy megbánod
Éhen maradsz, vágod?
- szerelmes lettem, de kiderült, hogy mégsem, csak találtam egy múzsát (utólag is bocsi az érintettnek), ebből kifolyólag teleírtam egy füzetet érzelmektől csöpögő, nyálas versekkel
- elindítottam ezt a csodálatos blogot, hogy fárasszalak titeket
Augusztus:
- jelentkezésem nélkül állásajánlatot kaptam, naná, hogy elfogadtam
- még mindig szerelmesnek képzeltem magam
- ismét rájöttem, mennyire utálok hivatalos ügyeket intézni
- még több csöpögős irományt hánytam papírra
Szeptember:
- munka
- tesóm elköltözött
- életem első szülői értekezlete a sötét oldalon
- miután végigjártam a színskálát, újra fekete lett a hajam
Október:
- munka, munka, munka, fáradtság
- tesóm hazaköltözött
- angoltanulás
November:
- munka, angoltanulás
- sikeres angol szóbeli nyelvvizsga (agyontanultam és halálra stresszeltem magam, közben meg egy vicc volt az egész)
- hihetetlen módon ismét elfelejtettem egy jelszót, ezúttal a netbankomét - fujjj hivatalos ügyek
- munka, munka, munkaaa
December:
- munka és még több munka, papírhópelyhekkel rémálmodtam egy hétig, éljen a téli dekoráció
- "mit adjak xy-nak?" problémakör
- munkaundor
- túléltem egy újabb világvégét, Chuck gyenge kezdő hozzám képest
- a karácsonyt is túléltem, családi körben méghozzá
- úgy tűnik, meghosszabbítják a munkaszerződésem
- nem vettem új naptárat ÚRISTEEEEENNNN!!!
Ezt a rövidítés rövidítésének rövidítése összefoglalót végiglesve meg is van az újévi fogadalmam: Nem megyek hivatalos ügyeket intézni, ha nem muszáj. Korrekt, betartható fogadalom, nem?
Egy nap van még az évből. Huszonegynéhány óra múlva kezdetét veszi egy új esztendő, egy új naptár. Tekintsük ezt az újrakezdés lehetőségének! Ha van fogadalmunk, valósítsuk meg! Ne várjuk a változást és a lehetőséget, mint a sült galambot, hanem teremtsük meg és tegyünk érte! Ebben a világban az emberek magukkal vannak elfoglalva, a saját problémáikkal. Ne várjuk hát, hogy mások segítsenek rajtunk! És ha elkúrtál valamit? Megesik. Ahhoz nem szükséges január 1, hogy változtass a dolgokon. Mert ez csak egy dátum, ami a lehetőséget és reményt szimbolizálja. A kezdetet.
"Elölről már nem, de újra
Bármikor el tudod kezdeni" (Kowa)
Ezekkel a mélyen szántó gondolatokkal kívánok minden hűséges olvasómnak (különösen azoknak, akik ezt végigolvasták) és a véletlenül idetévedőknek sikerekben és boldogságban gazdag új évet! Vegyetek határidőnaplót, és legyetek jók és szobatiszták!
Ostika
Uncsi bevezetés
Egyesek szerint a tél csodálatos évszak: hull a hó, meleg tea, forralt bor, karácsony, szilveszter, hóember, síelés, szánkózás. Aztán ott vannak a tél-ellenesek: hull a hó, megfázás, herót a teától, nagy hajtás az ünnepek előtt, szánkóztatni kell a gyereket, hideg van. Harmadszor pedig ott vannak az érdektelenek, akiknek semmi reakciójuk nincs az időjárási anomáliákra, csúszós utakra, sürgés-forgásra, nem örülnek, nem bosszankodnak, egyszerűen beletörődnek az egészbe.
De ma délelőtt munkába menet megvilágosodtam: van egy negyedik nézőpont is, név szerint a humor. Képzeld el, hogy az egész hóbelebancot kívülről látod, és máris röhöghetsz az egészen.
A "lényeg"
Hirtelen a hétvégén lezúdult egy csomó hó, ami a mínusz tizenakárhány foknak köszönhetően nyomban rá is fagyott a járdára. Mivel nálunk sok helyen még véletlenségből sem dzsuvázzák le a trutymót a házuk elől az emberek - úgyis esik még, vagy mit tudom én, milyen meggondolásból, tisztelet az időseknek és néhány egyéb kivételnek, ahol nem csak hogy le van seperve, de forgáccsal is felszórják - szóval full jeges-havas a járda, ezen trappolnak végig reggel az emberkék, jó alaposan betömörítve az égi áldást. Vazeg, ne fizess már két marék pénzt síbérletre, hisz' az utca igazi extrém sportpálya!
Na de tényleg, képzeld el, ahogy a sok szerencsétlen (az okosabbja hótaposóban, ami mellesleg semmit nem ér az első tíz lépés után) azon iparkodik, hogy ne menjen le kétméterenként spárgába a jeges járdán, vagy neadjisten csonttörés nélkül érjen be a munkahelyére. Jómagam is ott trappolok szuperszónikus kínai télicsizmámban, fekete szövetkabátomban, sapkában, kapucniban (!!!), húsz réteg ruhában és lyukas kesztyűmben. Kezemben a Hooligans mappámat (benne a winter wonderland papírházikóval, amit órákon át nyiszáltam a körömollóval) szorongatom, számban a fogaimat összefele, vállamon a mázsásra tömött sárga táskám. Hétmérföldes lépteimet igyekszem tyúklépésre váltani, felismerve az útviszonyokat- plusz a tényt, hogy a szemüvegem átlag két másodpercenként bepárásodik a lélegzetemtől. Néha elfelejtkezem magamról, lépek egy jókorát, ennélfogva rögtön indulok spárga iránt. Következik a nagy attrakció, orrot fújni és közben állva maradni. Akárhányszor sikerül a mutatvány, úgy érzem, a snowboardosok, síugrók, jégtáncosok kispályások hozzám képest. És a világszám: előrehaladás, orrfújás és visszatolatás egy giccses kirakathoz bameg, hero vagyok!!
Hé, az a fószer ott a biciklin lepipál... ja nem, rosszul dőlt a kanyarban. Sokat akart a szarka. Pámpárám, tipegünk tovább, célirányosan a suli felé. Már majdnem ott vagyok, amikor... Bakter, a gyógyszertár! ACC-t kell venni, höthösek vagyunk ugyebár. Egy 540 fokos fordulat a jégpályán, trappolok a patikába. Beszerzem a köhögtetőt, köhögés-megszüntetőt, orr-kidugítót, közben úgy 223-szor orrot fújok, majd, mivel leesik, hogy kaját sem vettem, útba ejtem a szendvicsest. Közben megúszok még néhány nyak-, boka-, kar- és egyéb törést. Mivel időközben a központba értem, az út már csupán hókásás (szuper lesz, amikor éjjel így fagy meg újra), a járda viszont még csúszósabb a fagyos hótól, mivel ugye jóval több ember síelt rajta végig és taposta le. Ennek az eltakarítására minimum egy ásó fog majd kelleni... februárban.
A sikertől magabiztosan sprintelek a suli felé, átsiklok néhány autó előtt/alatt. Be a kapun, apró megingás a lesöpört fém csatornafedélen, miután átrepültem egy hóbucka felett, egy fél spárga, de ugyan, ha eddig megúsztam, itt már nem lehet baj, itt vigyáznak a biztonságra! Traptrapp a járdán, mindjárt benn a melegben, felsuhanok a bejárati lép... bumm... placcs... áú. Hogy az a jó *********.
Na, ez az a pillanat, amikor elátkozom az egész telet meg a kontinentális éghajlatot a hülye négy évszakjával. Magyarul ha fáj a feneked, nincs kedved röhögni. Utólag vicces rá visszagondolni, előregondolni pedig inkább nem akarok, messze még a várva-várt március. Előtte még sok jó vár ránk: karácsony, kajahegyek, még több süti, szilveszter, világvége, világvége-afterparty. És jó pár placcs a jégen. Amilyen mázlim van, szánkózni is fogok a gyerekeimmel: jó esetben télapó leszek, kevésbé jóban rénszarvas. De haladunk az adventi naptárral, készülnek a meglepik, gyúrunk a bejglire forralt borral. Keressük azt a humort, ott van az! És ebben az ítéletidőben se felejtsük el: maradjunk jók és szobatiszták, mert a Jézuska mindent lát, a végén nem tesz a fa alá, csak egy nagy lófat! ;-)
Ostika
Hát...meg vagyok fázva. Enjoy!
Hol volt, hol nem volt, a Használt Papírzsepi-hegyen és a Mézes Tea-tengeren túl éldegélt Cafi, a náthás mágus.
Valamikor az ősidőben, egyetlen apró, ifjúkori csínytevésért Cafira gonosz átkot szórt a Nagy Tündéranya: legyen náthás, annak minden velejárójával, és maradjon ifjú az örökkévalóságig. E varázslatot csak egyetlen módon lehet megtörni: a csodaorrcseppel. Elég csupán egyszer használnia, s az átok eltűnik, mintha soha nem is lett volna.
Cafi évtizedekig kereste a csodaorrcseppet, oda-vissza, széltében s hosszában is többször körbejárta Meseországot, s ahol csak megfordult, mocskos ágyneműt, takonytól csöpögő zsebkendőket, s köhögésével megfertőzött embereket hagyott maga mögött, ám sehol nem bukkant rá a gyógyszerre.
Végül belátta, hogy ez nem mehet így tovább, s visszavonult egy fakunyhóba a Meseország nyugati peremén elterülő pusztaságban. Ott élt, éldegélt hosszú ideig, miközben az egykori puszta helyén lassan kialakult a Használt Papírzsepi-hegy és a Mézes Tea-tenger. A sikertelen keresgélés után Cafi varázsitalokkal kezdett kísérletezni. Bár rengeteg csodálatos találmányt és gyógymódot sikerült létrehoznia (melyeket természetesen szabadalmaztatott is), saját baján nem tudott segíteni. Végül ezt is feladta, s napjait már régóta csak az töltötte ki, hogy építgette a Használt Papírzsepi-hegyet, s a meg nem ivott mézes teát öntögette ki.
Egy nap aztán, amikor Cafi éppen új adag teát főzött, kopogás zavarta meg magányát. Hirtelenjében azt sem tudta, honnan származik a szokatlan zaj, olyan rég nem látogatta már meg senki. Végül persze rájött, hogy az ajtó felől jön a hang, s a küszöbön egy furcsa jövevényt talált. Elsőre emberi kislánynak tűnt, ám a homlokán két pici szarvacska trónolt, a hátán pedig összecsukott, cakkos szárnyak.
- Szia! - köszönt illedelmesen a kis látogató, Cafira villantva hegyes fogacskáit. - Senki vagyok, a démonkölyök. Te vagy Cafi, a mágus?
Cafi meghökkenve bólintott.
- Örülök, hogy végre megtaláltalak, nagyon messze laksz - fecsegett a kölyök - és ezen a hegyen átkelni felettébb undorító volt.
A mágus pislantott egyet, majd még egyet.
- A segítségedre van szükségem - folytatta Senki. - Sürgősen fel kell nőnöm, és azt hallottam, neked minden bajra van varázslatod.
Azzal a démonkölyök átfurakodott a mágus és az ajtókeret között, és helyet foglalt Cafi kedvenc foteljében.
- Azér dem bidden bajra - ellenkezett a náthás mágus, majd kifújta az orrát és köhögött néhányat.
- Ó igen, a betegséged - lóbálta meg rövid lábait a jövevény. - Felkészülten jöttem ám! Ha segítesz nekem, elmondom, hol találod a csodaorrcseppet.
Cafi nem hitt ugyan a kicsi démonnak, de alapvetően jó mágus volt, és szeretett volna segíteni neki a csodaorrcsepp nélkül is. Kérdezősködni kezdett hát.
- Biért akarsz felnőni? A gyerekek élete sokkal jobb.
- Ó igen, azt tudom - vont vállat Senki. - Csak játszanak, könnyen vehetik a dolgokat és nem kell nagy problémákkal foglalkozniuk. Szeretek démonkölyök lenni.
- Akkor beg biérd?
- Te is tudod, Meseország minden lakójának megvan a maga tragédiája. A tiéd ez az átok. Az enyém az, hogy a családomat fogságba ejtette egy gonosz királynő és átkot szórt rájuk. Az egyetlen személy, aki kiszabadíthatja őket, én vagyok. De ahhoz előbb fel kell nőnöm.
Cafi ismét telefújt néhány zsebkendőt, közben elhatározta, hogy segít a kölyöknek.
- Diccs ilyen varázslöttöb - mondta Senkinek. A kislány válla megroggyant, mire a mágus gyorsan hozzáfűzte - De tudok készíteni. Csupán déhány összetevő és pár hónap kell hozzá.
A démonkölyök erre felélénkült.
- Akkor csapjunk bele!
Senki három hónapig vendégeskedett Cafinál. A mágus idővel hozzászokott a kölyök kíváncsiságához és lábatlankodásához, a lányka pedig szintén megszerette az örökös betegségtől némileg mogorva varázslót. Amikor a varázsital elkészült, mindketten elszomorodtak a közelgő búcsútól.
Senki megitta a bájitalt, majd aludni tértek, utoljára. Reggelre a démonkölyök ágyában egy démonnő ébredt. A kislány felnőve megszerezte teljes erejét, s így az esélyt arra, hogy felszabadítsa rabságban lévő családját. Indulóban még visszafordult a küszöbön.
- Ó, majd' elfelejtettem - nyúlt a zsebébe, és előhúzott egy üvegfiolát. - itt a gyógyír számodra.
- Ez végig nálad vold? - hitetlenkedett Cafi.
- Valóban, nehéz volt kibírnom, hogy ne adjam át hamarabb - incselkedett a démon. - Főleg, amikor belecsöpögtél a teámba. - Azzal átadta a mágusnak a fiolát, megfordult, majd szárnyra kapott. A varázsló addig bámult utána, míg csak egy apró pontnak nem tűnt az égen.
Visszatért a kunyhójába, s még mindig hitetlenül egyet-egyet cseppentett az orrlikaiba a szerből. A megfázása abban a pillanatban elmúlt. A fülei kidugultak, a torka sem kapart már, a tüsszentési inger sem kínozta. Olyan könnyűnek érezte magát, amiről már el is felejtette, hogy lehetséges.
S ahogy a betegsége elillant, úgy szívódott fel a Mézes Tea-tenger, és tűnt el a Használt Papírzsepi-hegy, mintha Cafi sohasem lett volna beteg.
Évekkel később a megöregedett mágus elhagyta a pusztaságot, hogy halála előtt újra találkozzon az egykori démonkölyökkel. De ez már egy másik történet.
