Winter wonderland

Uncsi bevezetés

Egyesek szerint a tél csodálatos évszak: hull a hó, meleg tea, forralt bor, karácsony, szilveszter, hóember, síelés, szánkózás. Aztán ott vannak a tél-ellenesek: hull a hó, megfázás, herót a teától, nagy hajtás az ünnepek előtt, szánkóztatni kell a gyereket, hideg van. Harmadszor pedig ott vannak az érdektelenek, akiknek semmi reakciójuk nincs az időjárási anomáliákra, csúszós utakra, sürgés-forgásra, nem örülnek, nem bosszankodnak, egyszerűen beletörődnek az egészbe.
De ma délelőtt munkába menet megvilágosodtam: van egy negyedik nézőpont is, név szerint a humor. Képzeld el, hogy az egész hóbelebancot kívülről látod, és máris röhöghetsz az egészen.

A "lényeg"

Hirtelen a hétvégén lezúdult egy csomó hó, ami a mínusz tizenakárhány foknak köszönhetően nyomban rá is fagyott a járdára. Mivel nálunk sok helyen még véletlenségből sem dzsuvázzák le a trutymót a házuk elől az emberek - úgyis esik még, vagy mit tudom én, milyen meggondolásból, tisztelet az időseknek és néhány egyéb kivételnek, ahol nem csak hogy le van seperve, de forgáccsal is felszórják - szóval full jeges-havas a járda, ezen trappolnak végig reggel az emberkék, jó alaposan betömörítve az égi áldást. Vazeg, ne fizess már két marék pénzt síbérletre, hisz' az utca igazi extrém sportpálya!

Na de tényleg, képzeld el, ahogy a sok szerencsétlen (az okosabbja hótaposóban, ami mellesleg semmit nem ér az első tíz lépés után) azon iparkodik, hogy ne menjen le kétméterenként spárgába a jeges járdán, vagy neadjisten csonttörés nélkül érjen be a munkahelyére. Jómagam is ott trappolok szuperszónikus kínai télicsizmámban, fekete szövetkabátomban, sapkában, kapucniban (!!!), húsz réteg ruhában és lyukas kesztyűmben. Kezemben a Hooligans mappámat (benne a winter wonderland papírházikóval, amit órákon át nyiszáltam a körömollóval) szorongatom, számban a fogaimat összefele, vállamon a mázsásra tömött sárga táskám. Hétmérföldes lépteimet igyekszem tyúklépésre váltani, felismerve az útviszonyokat- plusz a tényt, hogy a szemüvegem átlag két másodpercenként bepárásodik a lélegzetemtől. Néha elfelejtkezem magamról, lépek egy jókorát, ennélfogva rögtön indulok spárga iránt. Következik a nagy attrakció, orrot fújni és közben állva maradni. Akárhányszor sikerül a mutatvány, úgy érzem, a snowboardosok, síugrók, jégtáncosok kispályások hozzám képest. És a világszám: előrehaladás, orrfújás és visszatolatás egy giccses kirakathoz bameg, hero vagyok!!

Hé, az a fószer ott a biciklin lepipál... ja nem, rosszul dőlt a kanyarban. Sokat akart a szarka. Pámpárám, tipegünk tovább, célirányosan a suli felé. Már majdnem ott vagyok, amikor... Bakter, a gyógyszertár! ACC-t kell venni, höthösek vagyunk ugyebár. Egy 540 fokos fordulat a jégpályán, trappolok a patikába. Beszerzem a köhögtetőt, köhögés-megszüntetőt, orr-kidugítót, közben úgy 223-szor orrot fújok, majd, mivel leesik, hogy kaját sem vettem, útba ejtem a szendvicsest. Közben megúszok még néhány nyak-, boka-, kar- és egyéb törést. Mivel időközben a központba értem, az út már csupán hókásás (szuper lesz, amikor éjjel így fagy meg újra), a járda viszont még csúszósabb a fagyos hótól, mivel ugye jóval több ember síelt rajta végig és taposta le. Ennek az eltakarítására minimum egy ásó fog majd kelleni... februárban.

A sikertől magabiztosan sprintelek a suli felé, átsiklok néhány autó előtt/alatt. Be a kapun, apró megingás a lesöpört fém csatornafedélen, miután átrepültem egy hóbucka felett, egy fél spárga, de ugyan, ha eddig megúsztam, itt már nem lehet baj, itt vigyáznak a biztonságra! Traptrapp a járdán, mindjárt benn a melegben, felsuhanok a bejárati lép... bumm... placcs... áú. Hogy az a jó *********.

Na, ez az a pillanat, amikor elátkozom az egész telet meg a kontinentális éghajlatot a hülye négy évszakjával. Magyarul ha fáj a feneked, nincs kedved röhögni. Utólag vicces rá visszagondolni, előregondolni pedig inkább nem akarok, messze még a várva-várt március. Előtte még sok jó vár ránk: karácsony, kajahegyek, még több süti, szilveszter, világvége, világvége-afterparty. És jó pár placcs a jégen. Amilyen mázlim van, szánkózni is fogok a gyerekeimmel: jó esetben télapó leszek, kevésbé jóban rénszarvas. De haladunk az adventi naptárral, készülnek a meglepik, gyúrunk a bejglire forralt borral. Keressük azt a humort, ott van az! És ebben az ítéletidőben se felejtsük el: maradjunk jók és szobatiszták, mert a Jézuska mindent lát, a végén nem tesz a fa alá, csak egy nagy lófat! ;-)

Ostika

...

Sziasztok!

Itt megint én. Majd' egy hetes hallgatásom oka a válság, és hogy elmúlt az ihletettségem. Akárhogy próbáltam, egy sort sem tudtam írni csütörtök óta, semmiről. De tegnap este talán véget ért a válság, elkapott a fantázia szele. A következő részlet egy olyan kontárkodásból származik, ami talán egyszer majd egy nagyobb lélegzetű fércmunkává növi ki magát (de valószínűbb, hogy szombatra elfogy a lendület, és félbehagyva kuporog majd a szekrény tetején évekig, mint hasonszőrű társai).
Hihetetlen módon ez a részlet az éjszakáról szól, és talán segít megérteni, miért írok annyit erről a napszakról. Kommentet, véleményt szívesen fogadok. Jó "szórakozást"!
Ostika




- Mindig ilyen?
Sóhajtottam, csak mert jól esett.
- Dehogy. Ezért lehetnek sokfélék annak ellenére, hogy ugyanarról a jelenségről szólnak. Sok dologtól függ, de főleg: mit érzel, mire vágysz. Hogy milyennek tudod és milyennek akarod látni. Van, akinek az éjszakáról csak az jut eszébe, hogy fel kell kapcsolnia a lámpát. A csillagokról a magfúzió, a Holdról a keringési pályák, forgástengelyek. Én olyan elfuserált ember vagyok, aki csodát és mesét akar látni még ott is, ahol nincs. Ott van persze a képzelőerő, amiből ehhez szükséges egy jókora adag. Szerintem én az enyémért kétszer is sorba álltam, ennek néha örülök, néha nem. Azt hiszem, ennyi az egész. Ha elengedem magam, fényes délben is odavarázsolhatom a csillagokat, mesét szőhetek köréjük. Őket felidézve olyan hangokat és érzéseket jeleníthetek meg és élhetek újra, amilyeneket csak akarok. Persze az sem mellékes, hogy addig sem kell érzékelnem a vérkötelékem némely tagjait. Ezeket a dolgokat aztán vagy át tudom adni másoknak, vagy nem. Kiváltságosnak érzem magam és boldog vagyok néhány percre, ha sikerül. Mint te, ha végre befogom a számat.
És befogtam, ami meglepően nehéz, ha egyszer elkezdek beszélni.

Ennyi lett volna, remélem volt, akinek tetszett. Legyetek jók és szobatiszták!
Ostika

Kettőben az egy

Nyugtató

Szem becsuk. Éjszaka van. Felnézel az égre. Csillagok, kavargó fátyolfelhők, telihold. A közeli fán levelibéka énekel, dalát tücsökzenekar cirpelése kíséri. Hangos, de nem bántó zaj. Hűvös, enyhe szellő simogat megnyugtatón. A távolban néhány kutya üdvözli az ég nagy kerek sajtját. Mély levegőt veszel, érzed az éjszaka nyíló virágok édes illatát. Megnyugszol. Úgy érzed, bármivel meg tudsz birkózni. Bármivel.







Éjtitok

Augusztusi szép éjszakán
Csillagok s a Hold néz le rám
Éj szövetén átszűrődve
Drágakőként tündökölve
Fényük alatt hanyadt fekszem:
Világítsák át a lelkem
Minden mérget űzzenek ki
Ne fájjon már senki, semmi
Csillagsátor leple alatt
Elsuttogom bánatomat
Csillag hallja, Hold néz le rám
Könnyű augusztus-éjszakán

Elmondom, hogy az bánt engem,
nem mondhatom el nekik sem:
Éjsátornak fejem felett -
Továbbadhatják a szelek
Elmondom a csillagoknak
Az égen az öreg Holdnak
Hogy csak ez fáj igen nagyon:
Nem sírhatom el bánatom

Csillagfáklyák felvillannak teliholdnak válaszolnak
Fényük-hangjuk lelkemben zúg
-Repülj bánat, menj mélabú!
Ne engedd, hogy sirám öljön!
Lelkedben egy világ nőjön:
Otthona lesz mindenkinek
Kit szeretsz és kik szeretnek
Figyelj oda, vedd azt észre
Szép az élet s téged éltet
Örülj annak, ami most van
Jön, mit neked írtak hajdan.

-Hess mélabú, menj hát bánat
Adj helyet az új világnak
Mi már épül szívem mélyén
Aki kéri, mind belefér
Elég volt a búból-bajból
A háborgó, csúf hangokból
Tűnjenek el mind egy szálig!
Jön majd, ha kell, az a másik...
Augusztusi szép éjszakán
Csillagok s a Hold néz le rám
Gyönyörködve néma csendben
Immár könnyű lépteimben.

impresszió/töredék

Bársonyos, csendes, sötét. Sem hideg, sem meleg. Ilyen az égbolt ma éjjel. Vihar előtti csend. Nem fekete, kék. Sem hold, sem csillagok. A házak fölött távoli villámok fénye villódzik, néhány utcai lámpa, melyek fénykörén kívül ülök. Elsuhanó biciklik, néhány autó fényszórója. És persze a telefon világít az arcomba.
Egyik sem zavar, kizártam őket: a saját békés, csendes éj-buborékomban ülök a padon.
Megnyugtató zaj: az élénkülő szél rezgeti, simogatja a fölöttem lévő faleveleket, egyszersmind engem is. Minden fuvallat megölel, átfúj rajtam, kitisztít. Most megnyugtat a magány: mintha védetten ülnék a tomboló vihar szívében, ahol nincs érzés, nincsenek zavaró gondolatok, csak a csend és a béke.
Mindig féltem a vihartól, a sötétségtől. Most rájöttem: ez csak az ismeretlen. Ebben is ott a szépség, mint mindenben, ahol nem akarjuk észrevenni. Ez maga a harmónia a diszharmóniában, az origó az ellentétek között.
Az otthoni viharból menekültem a természet tombolásába; a keletkezettben az ember-alkotta középpontjába. Mi végre teremtődtünk? Teljesen mindegy, ha nem csak nézzük, hanem látjuk is a dolgokat.
Az emberi tombolásból az elemek tombolásába menekültem, megtisztulást remélve. Mindkettőnek csak a szele érintett meg, mégis érzem a különbséget. Megfogalmazni nem tudom, nem akarom. Már itt van bennem, ez a fontos.
Nyugalom, ez van idebent. Kint: vihar előtti csend. Mintha a belső feszültséget kifújta s elragadta, magába fogadta volna a szél. Egyre erősebb, de már nem maradt semmi, amit el kell vennie. Mintha tudná - elfúj mellettem.
Magára hagyom, hadd játszadozzon szellő testvéreivel, hadd dobálják feszültség-labdáim. Lábaim lassan "hazafelé" visznek.




Ostika

Slukk

Ismét sziasztok!
A következő kis írásom előtt tartanék egy kis beszámolót, bevezetőként.

Tegnap égre-földre kerestem egy régebbi versemet, hogy feltehessem ide. Persze nem lett meg, találtam helyette sok más irományt, felére nem is emlékeztem már. Elolvasva őket hol sírtam, hol nevettem, néhányon megrökönyödtem. Utóbbi csoportból választottam egyet mára, egypercesnek minősítem. Meghagytam eredeti, sokéves formájában. Jó olvasást!
Ostika

Slukk - Egy függő élete 

Kiveszek egy szálat a dobozból, ajkaim közé illesztem. Végighúzom a gyufát a skatulya oldalán: a láng sisteregve életre kel. Cigarettám végéhez illesztem az égő gyufaszálat; a végén életre kel a sok-sok apró, újszülött lángocska, csak hogy egy pillanat múlva kihunyjanak, helyükön csak a halkan sercegő parázs marad. Behunyom a szemem, a két ujjam közé szorított cigarettába szippantok. A füst enyhén karcolja a torkom, végigsimogatja a légcsövem, míg a tüdőmig ér. Ez az első korty mindig jól esik: mint hosszú éhezés után az első falat kenyér. Kiélvezem a pillanatot: néhány pillanatig lenn tartom a füstöt, majd élvezettel kifújom; visszafelé is ugyanúgy kapar, már-már érzékien. Ehhez képest az összes további szippantás elhanyagolható, nem jelentős. Ezért, a legelső slukkért gyújtok rá napjában többször is. Olyan, mint többórás szemezés után az első csók. Amíg tart, mintha az agyam leállna, megszűnne a külvilág, és mégis mindent élénkebben érzékelnék abban az egyetlen pillanatban. Aztán a varázs megszűnik, kinyitom a szemem, újra úgy működik minden, mintha a világ próbálná elhitetni velem, hogy nem is történt semmi az imént. Talán így is van. Immár érdektelenül pöfögök a cigarettával, teszem a dolgom. És már alig várom azt a bizonyos újabb elsőt.

VISSZA A MOSTBA!
Ti is megdöbbentetek? Vagy csak én lepődtem meg, hogy valaha is így írtam a cigiről? Ma már más a viszonyunk: a vége felé járunk, nem kell sok a szakításhoz. Néha undorodom az egésztől, de agyban még nem szilárdult meg a döntés, még ott van a 'de szükségem van rá' hangocska. Igazság szerint, ha ott van mellettem, rágyújtok, de örömet nem okoz. Viszont érzem, hogy minden nappal közelebb kerülök az áhított leszokáshoz, annak ellenére is, hogy körülöttem mindenki cigizik. Egy jó tanács egy dohányostól: ne szokj rá, nehéz tőle megszabadulni. A kortársak nyomásának ne dőlj be, nem ettől fogsz bekerülni a bandába.
Legyetek jók és szobatiszták!
Ostika

Képtelen természetrajz *Nagy Lajos után szabadon*

Újra sziasztok!
Ma egy kis humorral készültem nektek, annak örömére, hogy ismét látom a fényt az alagút végén. Ez a fércmű kb ma reggel 9-kor keletkezett. Jó szórakozást!
Ostika

- A kibic -

A kibic rendkívül elterjedt élőlény. A világ majd' minden táján őshonos. Jellegzetes külső ismertetőjegye nincs; termete, körkerülete, kültakarója igen változatos lehet.
A többi alfaj között elvegyülve él, azokkal közös utódokat létrehozni képes. Az utód nem hibrid, felnőve akármelyik alfajhoz tartozhat. A kibic emlős, elevenszülő élőlény. Egyszerre egy, ritkán kettő vagy több utódot hoz a világra. Utódgondozó tevékenysége 10, jobb esetben 18 évig tart.
A legtöbb fajjal ellentétben a nőnemű példányok mind kültakarójukban, mind hangfekvésükben feltűnőbbek a hímneműeknél. Az általuk kibocsátott hangtartomány a fejhangú szoprán visítástól a basszus hangszínű hörgésig terjedhet, ám egyedenként vagy az egyik, vagy a másik véglet jellemző.
Két alcsoportja létezik: az alapjáratos és a tanult. Utóbbiakból lesznek a kommentátorok és a kritikusok.
A kibicnek csupán viselkedése jellegzetes: egyedül a 'mindenbe beleszólok' viselkedéséről ismerhető fel. Ez akkor különösmód idegesítő, amikor az egyed semmiféle tudással nem rendelkezik az adott témában. Társai eme viselkedésre alfajtól függően különböző reakciókat mutatnak az elviseléstől az elevenen felfalásig terjedő Ostika-féle skálán.
Bár rendkívül nagy példányszámának köszönhetően nem minősülnek védett élőlénynek, befogását és/vagy kilövését minden országban szigorúan büntetik.
Az őket tanulmányozó tudósoknak mindmáig nem sikerült rájönniük arra, milyen téren lehetnének a kibicek hasznosak, ám bizakodva tekintenek a jövőbe, mondván: a gyöngytyúk - szintén bőrünk lenyúzására késztető - hangja például elüldözi a patkányokat, tehát biztosan a kibicnek is van valamiféle haszna.


Ennyi lett volna mára. Amennyiben tetszett, nyugodtan megoszthatjátok!
Legyetek jók és szobatiszták!
Ostika