...

Sziasztok!

Itt megint én. Majd' egy hetes hallgatásom oka a válság, és hogy elmúlt az ihletettségem. Akárhogy próbáltam, egy sort sem tudtam írni csütörtök óta, semmiről. De tegnap este talán véget ért a válság, elkapott a fantázia szele. A következő részlet egy olyan kontárkodásból származik, ami talán egyszer majd egy nagyobb lélegzetű fércmunkává növi ki magát (de valószínűbb, hogy szombatra elfogy a lendület, és félbehagyva kuporog majd a szekrény tetején évekig, mint hasonszőrű társai).
Hihetetlen módon ez a részlet az éjszakáról szól, és talán segít megérteni, miért írok annyit erről a napszakról. Kommentet, véleményt szívesen fogadok. Jó "szórakozást"!
Ostika




- Mindig ilyen?
Sóhajtottam, csak mert jól esett.
- Dehogy. Ezért lehetnek sokfélék annak ellenére, hogy ugyanarról a jelenségről szólnak. Sok dologtól függ, de főleg: mit érzel, mire vágysz. Hogy milyennek tudod és milyennek akarod látni. Van, akinek az éjszakáról csak az jut eszébe, hogy fel kell kapcsolnia a lámpát. A csillagokról a magfúzió, a Holdról a keringési pályák, forgástengelyek. Én olyan elfuserált ember vagyok, aki csodát és mesét akar látni még ott is, ahol nincs. Ott van persze a képzelőerő, amiből ehhez szükséges egy jókora adag. Szerintem én az enyémért kétszer is sorba álltam, ennek néha örülök, néha nem. Azt hiszem, ennyi az egész. Ha elengedem magam, fényes délben is odavarázsolhatom a csillagokat, mesét szőhetek köréjük. Őket felidézve olyan hangokat és érzéseket jeleníthetek meg és élhetek újra, amilyeneket csak akarok. Persze az sem mellékes, hogy addig sem kell érzékelnem a vérkötelékem némely tagjait. Ezeket a dolgokat aztán vagy át tudom adni másoknak, vagy nem. Kiváltságosnak érzem magam és boldog vagyok néhány percre, ha sikerül. Mint te, ha végre befogom a számat.
És befogtam, ami meglepően nehéz, ha egyszer elkezdek beszélni.

Ennyi lett volna, remélem volt, akinek tetszett. Legyetek jók és szobatiszták!
Ostika