Cafi, a náthás mágus

Hát...meg vagyok fázva. Enjoy!

Hol volt, hol nem volt, a Használt Papírzsepi-hegyen és a Mézes Tea-tengeren túl éldegélt Cafi, a náthás mágus.
Valamikor az ősidőben, egyetlen apró, ifjúkori csínytevésért Cafira gonosz átkot szórt a Nagy Tündéranya: legyen náthás, annak minden velejárójával, és maradjon ifjú az örökkévalóságig. E varázslatot csak egyetlen módon lehet megtörni: a csodaorrcseppel. Elég csupán egyszer használnia, s az átok eltűnik, mintha soha nem is lett volna.

Cafi évtizedekig kereste a csodaorrcseppet, oda-vissza, széltében s hosszában is többször körbejárta Meseországot, s ahol csak megfordult, mocskos ágyneműt, takonytól csöpögő zsebkendőket, s köhögésével megfertőzött embereket hagyott maga mögött, ám sehol nem bukkant rá a gyógyszerre.

Végül belátta, hogy ez nem mehet így tovább, s visszavonult egy fakunyhóba a Meseország nyugati peremén elterülő pusztaságban. Ott élt, éldegélt hosszú ideig, miközben az egykori puszta helyén lassan kialakult a Használt Papírzsepi-hegy és a Mézes Tea-tenger. A sikertelen keresgélés után Cafi varázsitalokkal kezdett kísérletezni. Bár rengeteg csodálatos találmányt és gyógymódot sikerült létrehoznia (melyeket természetesen szabadalmaztatott is), saját baján nem tudott segíteni. Végül ezt is feladta, s napjait már régóta csak az töltötte ki, hogy építgette a Használt Papírzsepi-hegyet, s a meg nem ivott mézes teát öntögette ki.

Egy nap aztán, amikor Cafi éppen új adag teát főzött, kopogás zavarta meg magányát. Hirtelenjében azt sem tudta, honnan származik a szokatlan zaj, olyan rég nem látogatta már meg senki. Végül persze rájött, hogy az ajtó felől jön a hang, s a küszöbön egy furcsa jövevényt talált. Elsőre emberi kislánynak tűnt, ám a homlokán két pici szarvacska trónolt, a hátán pedig összecsukott, cakkos szárnyak.
- Szia! - köszönt illedelmesen a kis látogató, Cafira villantva hegyes fogacskáit. - Senki vagyok, a démonkölyök. Te vagy Cafi, a mágus?

Cafi meghökkenve bólintott.
- Örülök, hogy végre megtaláltalak, nagyon messze laksz - fecsegett a kölyök - és ezen a hegyen átkelni felettébb undorító volt.
A mágus pislantott egyet, majd még egyet.
- A segítségedre van szükségem - folytatta Senki. - Sürgősen fel kell nőnöm, és azt hallottam, neked minden bajra van varázslatod.
Azzal a démonkölyök átfurakodott a mágus és az ajtókeret között, és helyet foglalt Cafi kedvenc foteljében.
- Azér dem bidden bajra - ellenkezett a náthás mágus, majd kifújta az orrát és köhögött néhányat.
- Ó igen, a betegséged - lóbálta meg rövid lábait a jövevény. - Felkészülten jöttem ám! Ha segítesz nekem, elmondom, hol találod a csodaorrcseppet.

Cafi nem hitt ugyan a kicsi démonnak, de alapvetően jó mágus volt, és szeretett volna segíteni neki a csodaorrcsepp nélkül is. Kérdezősködni kezdett hát.
- Biért akarsz felnőni? A gyerekek élete sokkal jobb.
- Ó igen, azt tudom - vont vállat Senki. - Csak játszanak, könnyen vehetik a dolgokat és nem kell nagy problémákkal foglalkozniuk. Szeretek démonkölyök lenni.
- Akkor beg biérd?
- Te is tudod, Meseország minden lakójának megvan a maga tragédiája. A tiéd ez az átok. Az enyém az, hogy a családomat fogságba ejtette egy gonosz királynő és átkot szórt rájuk. Az egyetlen személy, aki kiszabadíthatja őket, én vagyok. De ahhoz előbb fel kell nőnöm.

Cafi ismét telefújt néhány zsebkendőt, közben elhatározta, hogy segít a kölyöknek.
- Diccs ilyen varázslöttöb - mondta Senkinek. A kislány válla megroggyant, mire a mágus gyorsan hozzáfűzte - De tudok készíteni. Csupán déhány összetevő és pár hónap kell hozzá.
A démonkölyök erre felélénkült.
- Akkor csapjunk bele!
Senki három hónapig vendégeskedett Cafinál. A mágus idővel hozzászokott a kölyök kíváncsiságához és lábatlankodásához, a lányka pedig szintén megszerette az örökös betegségtől némileg mogorva varázslót. Amikor a varázsital elkészült, mindketten elszomorodtak a közelgő búcsútól.
Senki megitta a bájitalt, majd aludni tértek, utoljára. Reggelre a démonkölyök ágyában egy démonnő ébredt. A kislány felnőve megszerezte teljes erejét, s így az esélyt arra, hogy felszabadítsa rabságban lévő családját. Indulóban még visszafordult a küszöbön.
- Ó, majd' elfelejtettem - nyúlt a zsebébe, és előhúzott egy üvegfiolát. - itt a gyógyír számodra.
- Ez végig nálad vold? - hitetlenkedett Cafi.
- Valóban, nehéz volt kibírnom, hogy ne adjam át hamarabb - incselkedett a démon. - Főleg, amikor belecsöpögtél a teámba. - Azzal átadta a mágusnak a fiolát, megfordult, majd szárnyra kapott. A varázsló addig bámult utána, míg csak egy apró pontnak nem tűnt az égen.

Visszatért a kunyhójába, s még mindig hitetlenül egyet-egyet cseppentett az orrlikaiba a szerből. A megfázása abban a pillanatban elmúlt. A fülei kidugultak, a torka sem kapart már, a tüsszentési inger sem kínozta. Olyan könnyűnek érezte magát, amiről már el is felejtette, hogy lehetséges.
S ahogy a betegsége elillant, úgy szívódott fel a Mézes Tea-tenger, és tűnt el a Használt Papírzsepi-hegy, mintha Cafi sohasem lett volna beteg.
Évekkel később a megöregedett mágus elhagyta a pusztaságot, hogy halála előtt újra találkozzon az egykori démonkölyökkel. De ez már egy másik történet.